Az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb eseménye kétségtelenül a COVID–19 járvány volt. Bár a felnőttek világát is felforgatta, talán kevesebb szó esett arról, milyen nyomot hagyott a kisgyermekek fejlődésén. A bezártság, a közösségi élmények hiánya, az online kapcsolatok térnyerése olyan új helyzetet teremtett, amelyre sem a gyerekek, sem a szülők nem lehettek felkészülve.
Az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb eseménye kétségtelenül a COVID–19 járvány volt. Bár a felnőttek világát is felforgatta, talán kevesebb szó esett arról, milyen nyomot hagyott a kisgyermekek fejlődésén. A bezártság, a közösségi élmények hiánya, az online kapcsolatok térnyerése olyan új helyzetet teremtett, amelyre sem a gyerekek, sem a szülők nem lehettek felkészülve.
Minden gyermek egyedi. Másként gondolkodik, másként érez, és más ütemben fejlődik. Van, aki hamarabb beszél, van, aki később kezd el írni-olvasni. Van, aki csendesebb, figyelmesebb, mások mozgékonyak, sőt sokszor „szétszórtak”. De vajon mikor van szükség egyéni fejlesztésre? Miért nem működik mindenkinél ugyanaz a módszer? És hogyan lehet jól támogatni egy gyermeket a saját útján?
Sok szülő bizonytalan abban, hogy a játék valóban elegendő-e ahhoz, hogy gyermeke felkészüljön az iskolai kihívásokra. Vajon csak akkor tanul a gyerek, ha ceruzát tart a kezében, és feladatlapokat old meg? Vagy lehet, hogy a játék és a mozgás is ugyanolyan hatékony eszköz a tanuláshoz? A válasz egyértelmű: a játék az egyik legtermészetesebb és legnagyobb hatású tanulási forma kisgyermekkorban.
Az óvodás évek vége felé sok szülőben merül fel a kérdés: vajon iskolaérett-e már a gyermekem? Mikor van itt az ideje az iskolakezdésnek, és hogyan tudhatom meg, hogy a gyerekem valóban készen áll-e?
